Szajkó Anita vagyok, előadóművész, énekes.
Gyerekkoromtól kezdve fontos szerepet töltött be életemben a művészet több ágazata is, majd 16 évesen a zene mellett döntöttem. Zeneiskolai tanulmányaim, számtalan énekversenyen való eredményes részvétel, kórus munka, amatőr színházban szerzett gyakorlat és egy sikeres felvételi után, 2019-ben szereztem meg a diplomámat a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben, mint klasszikus ének-előadóművész. Jelenleg a Budapesti Kamaraopera tagja vagyok, valamint szólistaként közreműködöm a Savaria Barokk Zenekar koncertjein. Szakmai önéletrajz
Művészetemben a folyamatos megújulás híve vagyok és több zenei stílusban is otthon érzem magam. Hallgass bele itt
2021-ben alapítottam ANITA Jazz Production nevű ének-zongora formációmat. Színes, folyamatosan bővülő repertoárunkban a lágy francia sanzonok épp úgy megtalálhatóak, mint a szenvedélyes, „füstös” jazz, vagy a hazai és külföldi pop dalok. A feldolgozások mellett saját szerzeményeket is készítünk. 2024 tavaszán egyedi versmegzenésítésünkkel megnyertük az Országos Versünnep Fesztivál fődíját, a Nemzeti Színház és a Hungarikum Szövetség küldöndíját. Ajánló letöltése
Mit gondolok az éneklésről, a zenéről? Az egyik legcsodálatosabb dolognak tartom, amikor a hangok segítségével fejezzük ki legbensőbb érzelmeinket és ezzel másokat is boldoggá teszünk. Hiszem, hogy a zenének mindenhol és mindenkor létjogosultsága van. Ahogyan azt is mélyen vallom, hogy csak akkor lehet igazán kiteljesedett az életünk, ha azzal foglalkozhatunk, amit a szívünk mélyén leginkább magunkénak érzünk.